• Dunaharaszti MTK
    Labdarúgás

Vasárnap a Monor látogat Dunaharasztira

Az NB III Közép-csoport tizedik fordulójában a Monort látja vendégül első számú felnőtt csapatunk.

Vasárnap a Monor látogat Dunaharasztira

Az NB III Közép-csoport tizedik fordulójában a Monort látja vendégül első számú felnőtt csapatunk.

A mieink sűrű napokon vannak túl, mert az előző egy hétben három bajnokit játszott le a keret. Szerencsére ebből az erőltetett menetből jól jött ki az együttes, hiszen a Bölcskét és a Dabast 1-0-ra legyőztük, míg Gyulán 1-1-es döntetlent játszottunk. Ezzel jelenleg a tizedik helyen állunk a tabellán, de a második helyezettől is csupán négy pontnyi a lemaradásunk.

Reméljük a lendület kitart és a Monor ellen újra győzelemnek örülhetünk majd.

A Dunaharaszti eredményei előző három mérkőzésén:

Dabas – DMTK 0-1

DMTK – Bölcske 1-0

Gyula – DMTK 1-1

A Dunaharaszti hazai pályán:

4 mérkőzésen, 2 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség, 8-5-ös gólarány, 8 pont.

A Monor eredményei előző három mérkőzésén:

Videoton II – Monor 0-1

Maglód – Monor 1-1

Monor – Orosháza 1-0

A Monor vendégként:

5 mérkőzésen, 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 12-6-os gólarány, 7 pont.

A Monor kiválóan szerepel idén eddig a bajnokságban, mivel kilenc fordulót követően a második helyen áll. A nyáron alaposan átalakuló keret az előző játéknapon a masszív Orosházával mérte össze erejét és 1-0-ra legyőzte a Békés megyei gárdát.

Teli önbizalommal, jó formában készülnek tehát a hétvégi meccsre, azonban bízzunk benne, hogy sikerül újabb meglepetést szereznünk és mi hagyjuk majd el elégedettebben a pályát a lefújás pillanatában.

Dunaharaszti MTK – Monori SE

október 19. vasárnap, 14:30, vezeti: Szalai L. (Márton Zs., Nagy T.)

A Dunaharaszti többi csapatának hétvégi programja:

október 18. szombat, 10:00 DMTK – Budapest-Honvéd MFA U14

október 18. szombat, 12:00 DMTK – Budapest-Honvéd U15

október 18. szombat, 14:00 Délegyháza – DMTK II

október 19. vasárnap, 9:00 U7, U9 Bozsik Fesztivál (Dunaharaszti)

Hajrá DMTK! 

Támogatók