
Az NB III Közép-csoport kilencedik fordulójában az FTC II ellen lép pályára első számú felnőtt csapatunk, vasárnap 11 órakor.

Az NB III Közép-csoport kilencedik fordulójában az FTC II ellen lép pályára első számú felnőtt csapatunk, vasárnap 11 órakor.
A Fradi tartalékcsapata jól rajtolt idén a bajnokságban, hiszen nyolc fordulót követően, az előkelő negyedik helyen áll. Eddig öt győzelmük mellett, háromszor játszottak döntetlent, vagyis még veretlenek a szezon során. Két hete hazai pályán a Dabast 1-0-ra verték meg, ám az előző játéknapon a Pénzügyőrrel gólnélküli döntetlenre végeztek. Mint ahogy az a tartalék gárdáknál lenni szokott, most is sok múlik majd azon, hány visszajátszója lesz a harmadosztályú együttesnek, ráadásul úgy, hogy ezen a hétvégén nincs NB I-es mérkőzés sem. Egy biztos, a zöld-fehérek győzelemre készülnek vasárnap, de reményeink szerint, ebbe a mieinknek is lesz beleszólása.
A Ferencváros II eredményei előző három mérkőzésén:
Pécs – FTC II 0-0
FTC II – Dabas 1-0
Pénzügyőr – FTC II 0-0
A Ferencváros II hazai pályán:
4 mérkőzésen, 4 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség, 9-1-es gólarány, 12 pont.
A Dunaharaszti eredményei előző három mérkőzésén:
DMTK – Méhkerék 0-1
SZTK – DMTK 4-1
DMTK – Dunaújváros 1-2
A Dunaharaszti vendégként:
3 mérkőzésen, 1 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 3-6-os gólarány, 3 pont.
A Dunaharaszti jelenleg a tizenötödik helyen áll a tabellán és ahhoz, hogy el tudjunk mozdulni a veszélyzónából pontra, pontokra van szükségünk. Az elmúlt hetek eléggé pechesen alakultak számunkra, mivel a Szigetszentmiklós ellen vezettünk, majd 4-1-re kikaptunk, míg az előző fordulóban tíz perc alatt eldönthettük volna a Dunaújvárossal szembeni csatát, ám végül mégis alulmaradtunk.
Reméljük most már végre a szerencse is mellénk áll és megkezdjük a felzárkózást a középmezőnyre, igaz ehhez most nagy bravúrra lenne szükségünk, de a futballban bármi megtörténhet...
Ferencvárosi TC II – Dunaharaszti MTK
Népliget, október 2. vasárnap, 11:00
vezeti: Farkas M. (Lados T., Hima A.)
A Dunaharaszti többi csapatának hétvégi programja:
október 1. szombat 9:00 Bozsik U7-U9 Fesztivál
október 1. szombat 10:00 Piliscsaba – DMTK U19 II
október 1. szombat 13:00 U15-ös Leány Torna (Dunaharaszti)
október 2. vasárnap 10:00 DMTK – RKSK U14
október 2. vasárnap 10:00 Diósd – DMTK U17
október 2. vasárnap 12:00 DMTK – RKSK U15
október 2. vasárnap 12:00 Diósd – DMTK U19
október 2. vasárnap 15:00 DMTK II – Dabas III
Hajrá DMTK!