
Utolsó előtti felkészülési mérkőzésén, a szintén harmadosztályú BKV Előrével csapott össze első számú felnőtt csapatunk.

Utolsó előtti felkészülési mérkőzésén, a szintén harmadosztályú BKV Előrével csapott össze első számú felnőtt csapatunk.
Az első gólra egészen a 35. percig kellett várni. Ekkor Gacsal passzával Bozsik indult meg a kapu felé és a kifutó hálóőr mellett elhúzta a játékszert, majd higgadtan a hálóba gurított. 1-0!
Az 52. percben Rebecsák élesen belőtt szabadrúgása pattant ki a vendég kapusról, ami pont Scheibernek lett jó, ő pedig a kaputól öt méterre nem hibázott. 2-0!
A 62. percben Vitányi középre adását Benke lőtte centikkel mellé.
A 64. percben Lanczkor beadására Csák érkezett és közvetlen közelről a gólvonal mögé emelt. 2-1!
A 70. percben Rétsági végzett el szabadrúgást a kaputól 19 méterre, amit remek mozdulattal tekert a léc alá, kialakítva ezzel a végeredményt. 3-1!
Dunaharaszti MTK – BKV Előre 3-1 (1-0)
DMTK: Vereckei (Gyatyel 46.p), Scheiber, Nyéki, Ferenczi (Meszlényi 46.p), Kovács G., Rétsági, Gacsal (Dankó 46.p), Vitányi, Szanku (Rebecsák 46.p), Benke, Bozsik (Kaizer 46.p)
A DMTK gólszerzői: Bozsik, Scheiber, Rétsági
Szép volt Fiúk! Hajrá DMTK!
Utolsó téli edzőmeccsén a Hatvant látta vendégül a Dunaharaszti.
A 13. percig kellett várni az első veszélyes akcióra: Scheiber-Benke-Scheiber volt a labda útja, a középre adásra pedig Bozsik érkezett és lövése a kapufát érintve hagyta el a játékteret.
Nem sokkal később nagy helyzetbe került a Hatvan, ám az utolsó pillanatban Vereckei védeni tudott. Válaszképp Benke közeli próbálkozásába lépett bele az egyik védő.
A 34. percben Mészáros szöktette Bozsikot, ám támadónk lábáról leszedte a kapus a labdát.
A 40. percben Kovács indította meg a jobb oldalon Scheibert, aki egyből középre ívelt, a berobbanó Benke első lövését viszont még védte a hálóőr, de Benke ismétlését már nem tudta megfogni. 1-0!
Az 52. percben Gacsal szabadrúgása szállt centikkel a kapu fölé.
Az 56. percben Szanku beadását Mészáros fejelte fölé, míg néhány perccel később Kovács dönthette volna el a meccset, viszont a gyors kontra végén, a kapu mellé helyezett játékosunk.
A folytatásban leginkább csak a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, újabb gól nem esett, így eredményesen fejeztük be a felkészülést.
Legközelebb már jön az első tétmeccs, hiszem vasárnap 14 órától a Dabast hazai pályán fogadjuk majd.
Dunaharaszti MTK – FC Hatvan 1-0 (1-0)
DMTK: Vereckei (Gyatyel 46.p), Scheiber, Rétsági (Rebecsák 46.p), Nyéki (Pavelcsák 54.p), Márton, Gacsal, Kovács, Benke (Vitányi 46.p), Mészáros, Dallos, Bozsik (Szanku 54.p)
Gólszerző: Benke 40.p
Szép volt Fiúk! Hajrá DMTK!