Egygólos vereség Kozármislenyben

Az NB III Közép-csoport tizennyolcadik fordulójában Kozármislenyben lépett pályára NB III-as felnőtt csapatunk.
Az első veszélyes lehetőségre a 9. percig kellett várni, ekkor Babinszky közeli lövését védte bravúrral Scheilinger. Válaszképp Nichenko beadását Turi tisztázta az érkező játékosaink elől.
Kiegyenlített, nagy küzdelem folyt a pályán, kevés kapura lövéssel.
A 36. percben Rácz passzolt Turihoz, akinek 16 méteres lövését Scheilinger ütötte ki oldalra.
Két perccel később Fekete O. szép cselekkel tört be a tizenhatoson belülre és gurított Fekete M. elé, akinek közeli lövése kipattant, majd a lecsorgóra hiába vetődött be Mendebaba, végül Ipacsban akadt el a próbálkozás.
Az 50. percben Nagy Á. fejese után, Babinszky lőtt közelről, ám Scheilinger ismét résen volt.
Egy perccel később újra Babinszky indult el a labdával, majd 19 méterről a rövid alsóba tüzelt. 1-0!
Az 52. percben Turi próbálkozását hárította Scheilinger, míg az 55. percben egy gyors kontra végén, Kozics lőtt kapufát.
A 65. percben újabb kontrát vezetett az ekkora már teljesen kitámadó csapatunkkal szemben a Kozármisleny, aminek végén Tóth M. lövését fogta Scheilinger.
A 68. percben Varga beadására Fekete O. érkezett és remekül fejelt kapura. Ipacs már verve volt, azonban Füredi a gólvonal elől becsúszva mentett. A lecsorgót Gacsal szedte össze, de nagy erejű bombája a felsőlécről fölé vágódott.
A 73. percben Gacsal ívelt középre, ahol Rétsági emelkedett a legmagasabbra és a léc alá fejelt, viszont a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot, ami nem biztos, hogy a legjobb döntés volt...
A 79. percben Fekete O. verte meg egy az egyben védőit és betört a büntetőterületre, majd közeli kísérletét Ipacs nagy bravúrral védte. A találkozó zárásaképp Honti kapta Ipaccsal szemben a labdát, ám mire játékosunk kapura fordult, addigra védői beérték és menteni tudtak.
Összességében egy döntetlenszagú meccsen vagyunk túl. A mieink végig koncentráltan, harcosan és nagyot küzdve futballoztak, aminek a folytatásban meg kell, hogy legyen az eredménye, hiszen most nem érdemeltünk vereséget. A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, mert legközelebb szombaton, 14:30-kor a szomszédos Taksonnyal játszunk majd Pest megyei és igazi kiesési rangadót.
HR-RENT Kozármisleny - Dunaharaszti MTK 1-0 (0-0)
Kozármisleny, 300 néző, vezette: Altorjay Á. (Mohos M., Gyűrűsi P.)
Kozármisleny: Ipacs, Nagy Á., Füredi, Berdó, Ulakity, Rácz (Kocsis 69.p), Fenyvesi, Kozics (Horvát 75.p), Turi, Gere (Tóth M. 57.p), Babinszky
DMTK: Scheilinger, Szalay (Kovács G. 75.p), Szabó B., Rétsági, Bíró, Varga T., Gacsal (Honti 86.p), Mendebaba, Fekete M., Fekete O., Nichenko
Gólszerző: Babinszky 51.p
Króner Péter vezetőedző: "Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy pontot szerezzünk Kozármislenyben és a helyzetek alapján a döntetlenre mindenképp rászolgáltunk volna."
Hajrá DMTK!

Fotók: Csobán Róbert

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...