Harmadik felkészülési meccsünket is megnyertük

NB III-as felnőtt csapatunk szombaton délelőtt a Ferencváros U19-es csapatával mérte össze erejét.

A találkozó iramán érződött, hogy keretünk a téli terhelés közepén jár, de ennek ellenére végig a mieink akarata érvényesült.
A 13. percben Bíró passzát a középen berobbanó Fekete M. váltotta gólra, majd több lehetőség is akadt mind a két fél előtt, ám a szünetig már újabb találat nem esett.
A második játékrész elején újra mi voltunk eredményesek, hiszen az 55. percben egy szögletet Honti fejelt a léc alá.
A folytatásban több utánpótláskorú fiatal is lehetőséget kapott a DMTK-ban, viszont az eredmény már nem változott, így 2-0-ra győztünk.
Legközelebb szerdán, 19 órától a megyei II. osztályú Felsőpakony ellen lép pályára a Dunaharaszti.
Ferencvárosi TC U19 - Dunaharaszti MTK 0-2 (0-1)
DMTK: Gyatyel, Szalay, Gacsal, Honti, Kovács G., Varga T., Rétsági, Mendebaba, Bíró, Fekete O., Fekete M., csereként pályára lépett: Scheilinger, Nichenko, Kányádi, Qunaj, Nagy A., Kanizsai, Kapus
Gólszerzők: Fekete M., Honti
Hajrá DMTK!

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...