Vasárnap Szentlőrincen kellene pontot szerezni

Az NB III Közép-csoport tizenhatodik fordulójában a Szentlőrinc otthonában lép pályára felnőtt csapatunk, vasárnap 13 órától.

A Szentlőrinc idén a bajnokság egyik esélyesének számít, hiszen a szezon felénél a második helyen áll a tabellán, tíz győzelemmel, négy döntetlennel és mindössze egy vereséggel.
Mi még nyáron pontot tudtunk szerezni ellenük, mert az első játéknapon 1-1-re végeztünk Dunaharasztin. Ezután nagyon ritkán botlott csak a Baranyai megyei gárda. Egyetlen vereségüket a Szabadkikötő ellen szenvedték el két hete, viszont ezt követően újra formába lendültek, mert legutóbb az első helyen álló Pécset 2-1-re legyőzték hazai pályán egy igazi rangadón.
Most minden a hazaiak mellett szól, viszont reméljük, a mieink az előző hetekben látott stílusban futballoznak majd és újabb meglepetést tudnak okozni.
A Szentlőrinc eredményei előző három mérkőzésén:
Szentlőrinc - Honvéd II 2-0
Szabadkikötő - Szentlőrinc 3-1
Szentlőrinc - Pécs 2-1
A Szentlőrinc hazai pályán:
7 mérkőzésen, 5 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség, 10-2-es gólarány, 17 pont.
A Dunaharaszti eredményei előző három mérkőzésén:
Dabas - DMTK 0-1
DMTK - Dunaújváros 2-2
Kelen - DMTK 0-2
A Dunaharaszti vendégként:
7 mérkőzésen, 2 győzelem, 0 döntetlen, 5 vereség, 5-13-as gólarány, 6 pont.
A pocsék rajtot követően egyre jobb formába lendül a Dunaharaszti, hiszen a mieink a legutóbbi négy meccsükön veretlenek maradtak és nyolc pontot gyűjtöttek.
Az Iváncsa és a Dunaújváros elleni döntetlen, valamint a Dabassal szembeni győzelem után, előző héten a Kelen otthonába látogattunk.
A tabellán épp előttünk álló fővárosiakkal izgalmas meccset játszottunk, amelyen Rétsági Ákos és Fekete Márk egy-egy góljával három pontot szereztünk és megelőztük őket.
Sajnos viszont a játékvezető kiállította csapatkapitányunkat, Rétságit, így most nélküle kell harcba szállnunk.
Bízzunk benne az előző hetek adtak annyi önbizalmat a keret számára, hogy a sokkal esélyesebb baranya megyeiek ellen is meglepetést tudunk szerezni azzal, hogy pontot, pontokat rabolunk el tőlük és jól kezdjük meg az előrehozott "tavaszi hadjáratot"!
Szentlőrinc SE - Dunaharaszti MTK
Szentlőrinc, 11.24. vasárnap, 13:00
vezeti: Bana G. (Perák A., Nagy M.)
A Dunaharaszti többi csapatának hétvégi programja:
11.21. csütörtök 14:00 DMTK - RKSK U19 2-0
11.23. szombat 9:00 Vác - DMTK U15
11.23. szombat 11:00 Vác - DMTK U14
11.24. vasárnap 10:00 DMTK - RKSK U17
Hajrá DMTK!

 

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...