Szombaton a Szabadkikötő otthonában kellene győznünk

Az NB III Közép-csoport tizedik fordulójában a Szadadkikötő otthonában lép pályára a DMTK, szombaton 14:30-kor.

A Szabadkikötő jelenleg a tizennegyedik, hozzánk hasonlóan kieső helyen áll a tabellán. Két győzelmük mellett, két döntetlen és öt vereség a mérlegük.
Nincsenek túl jó passzban, mert volt egy sokkoló, 11-0-s vereségük a Honvéd II-től, ami után pontot csentek az Iváncsától, viszont az előző játéknapon 4-0-ra kikaptak Pécsett.
Bizonyára ellenünk most a javítás reményében lépnek majd pályára, hiszen egy esetleges győzelemmel, akár öt helyet is javíthatnak a tabellán, ám bízzunk benne ezt ezúttal megakadályozzák a mieink és végre hosszú idő után, mi örülhetünk három pontnak a lefújás pillanatában.
A Szabadkikötő eredményei előző három mérkőzésén:
THSE - Honvéd II 0-11
THSE - Iváncsa 3-3
Pécs - THSE 4-0
A Szabadkikötő hazai pályán:
5 mérkőzésen, 1 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 5-20-as gólarány, 5 pont.
A Dunaharaszti eredményei előző három mérkőzésén:
DMTK - Monor 0-2
Kecskemét - DMTK 4-0
DMTK - Honvéd II 1-3
A Dunaharaszti vendégként:
4 mérkőzésen, 0 győzelem, 0 döntetlen, 4 vereség, 1-11-es gólarány, 0 pont.
A Dunaharaszti rajtja pocsékra sikeredett, mert eddigi kilenc meccsünkön mindössze két pontot szereztünk. A szerencsével is hadilábon állunk, mert folyamatosan sok a sérültünk vagy vannak eltiltottjaink, így az elmúlt hetekben többször is felforgatott csapattal álltunk ki.
Az előző fordulóban újabb vereséget szenvedtünk, de hosszú idő után betaláltunk az ellenfél kapujába Nichenko révén. Sajnos azonban, újabb áldozatokkal járt ez a mérkőzés, mert a régóta maródi Honti Attilát követően, ezúttal Gacsal Norbert és Fekete Márk is sérülést szenvedett, Bíró Tamás pedig még mindig eltiltását tölti.
Nem vagyunk sokan, hiszen mindössze 11-12 hadra fogható játékosunk van jelenleg, de ezeket a problémákat most félre kell tennünk, hiszen egy olyan összecsapás következik, ami igazi hatpontos rangadó. A Szabadkikötő jelenleg a 14. helyen áll, 6 ponttal többet gyűjtve, mint a DMTK. Épp emiatt, meg kell törnünk a nyeretlenségi szériát és teljesen mindegy, hogy szép vagy céltudatos futballal, de muszáj nyernünk!
Reméljük ez sikerül, mert az nagy lökést adhatna az őszi hajrára.
THSE-Szabadkikötő - Dunaharaszti MTK
Csepel, 10.12., szombat, 14:30
vezeti: Erdélyi B. (Dobos D., Zsákai M.)
A Dunaharaszti többi csapatának hétvégi programja:
10.11. péntek 18:00 FTC - DMTK U12 4-0
10.11. péntek 18:00 FTC - DMTK U13 4-1
10.12. szombat 10:00 DMTK - Dunakeszi U15
10.12. szombat 12:00 DMTK - Dunakeszi U14
10.13. vasárnap 9:00 Bozsik U7/U9 Fesztivál
10.13. vasárnap 10:00 Nagykáta - DMTK U17
10.13. vasárnap 12:00 Nagykáta - DMTK U19
Hajrá DMTK!

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...