Győzelem a Nagykanizsa ellen

Az NB III Nyugati csoport tizenkilencedik fordulójában a Nagykanizsát láttuk vendégül.

Az első húsz perc játékára rányomta a bélyegét a hirtelen jött meleg, mindkét gárda kissé tompán kezdett.
A félidő derekára kezdtek belelendülni a felek: a 21. percben Honti passzolt Torkos elé, aki kiszorított helyzetből tüzelt, ám lövése az egyik védőt súrolva szállt centikkel fölé.
Válaszképp Vajda távoli kísérlete tévesztett célt.
A 33. percben Szalánszki indult el és játszott Nichenkohoz, aki egyből visszagurította neki a játékszert. Támadónk belépett a tizenhatoson belülre és nagy erővel a hálóba bombázott. 1-0!
A 40. percben egy szabadrúgás után, Vittman fejelt fölé.
A második játékrész elején jött az igazi hidegzuhany, mert egy szabálytalan góllal egyenlített a Nagykanizsa. Egy középre lőtt labdát próbált volna meg kiemelni Rétsági, azonban az egyik vendég játékos fellökte csapatkapitányunkat. A labda tovább gurult, a játékvezető nem ítélt - tévesen - kifelé szabadrúgást, a hosszún érkező Vajda pedig a hálónkba helyezett. 1-1!
Ezt követően leginkább a mezőnyben gyűrték egymást a felek, helyzeteket csak ritkán tudtak kialakítani a másik kapuja előtt. A 78. percben Vittman szabadrúgása pattant meg a sorfalon, ami a kapufáról vágódott a mezőnybe.
A 84. percben Nichenko fejesét húzta le Borsi.
A 93. percben Márton beadására érkezett Gacsal, akit nemes egyszerűséggel letaglózott a kapujából rosszul kimozduló Borsi. A játékvezető jogosan mutatott a tizenegyespontra.
A labda mögé Nichenko állt és magabiztosan lőtt a léc alá és szerencsénkre Gacsal is folytatni tudta a játékot. 2-1!
Az utolsó lehetőség a vendégek előtt adódott, azonban egy sarokrúgást követő fejest Gyatyel hárított könnyedén.
Összességében a DMTK újra taktikusan, szervezetten és egymásért küzdve harcolt, aminek most meg is lett az eredménye, mert 2-1-re győztünk, ami rendkívül fontos három pont volt a bennmaradásért vívott élet-halál harcban.
A mieink legközelebb szombaton, a Sárvár otthonában lépnek majd pályára, ahol reméljük sikerül újabb pontot, pontokat szereznünk.
Dunaharaszti MTK - FC Nagykanizsa 2-1 (1-0)
Dunaharaszti, 200 néző, vezette: Bálint A. (Pogonyi F., Zahorecz R.)
DMTK: Gyatyel, Rétsági, Honti, Márton D., Hajdu (Kovács G. 59.p), Gacsal, Farkas P., Dallos, Szalánszki (Mendebaba 80.p), Torkos (Mészáros 75.p), Nichenko
Nagykanizsa: Borsi, Major, Szabó B., Horváth D., Pál, Béli (Lőrincz 61.p), Vittman, Ekker (Gerencsér 46.p), Kovács O. (Kretz 71.p), Vajda, Horváth B.
Gólszerzők: Szalánszki 33.p, Nichenko 93.p (11-esből) ill. Vajda 49.p
Sárga lapok: Szalánszki 36.p, Honti 41.p, Kovács G. 83.p ill. Borsi 93.p
Króner Péter vezetőedző: "Már a múlt héten is közel voltunk a bravúrhoz és a héten is keményen dolgoztunk, aminek meglett a gyümölcse. Gratulálok a csapatomnak!"
Szép volt Fiúk! Hajrá DMTK!

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...