Az NB III Dél-Nyugati csoport huszonötödik fordulójában a Szekszárd vendégeként lépett pályára első számú felnőtt csapatunk.
Az első veszélyes lehetőség előttünk adódott, hiszen a 3. percben Ferkel emelt ragyogóan Bata elé, aki egy csel után, 20 méterről a felsőlécre bombázott.
A 9. percben némileg váratlanul vezetéshez jutott ellenfelünk: a tizenhatoson belül került a labda Arenához, ő pedig egy átvétel után kapura lőtt és a Szalain felpattanó próbálkozása a hosszú felsőben kötött ki. 1-0!
A 15. percben Ferkel passzolt Kiss D. elé, aki egyből Kincseshez játszott, balról érkező szélsőnk kísérlete azonban fölé szállt.
Egy perccel később Bartha passzolt Arena elé, ám mielőtt lőhetett volna, Szalai becsúszva szerelte a támadót.
A 26. percben egy bal oldalról érkező szabadrúgást öklözött el Sinkó, amit Arena kapásból a kapunk fölé lőtt.
A 29. percben Pesti passzát követően Kincses cselezett befelé, majd a kapu mellé tüzelt.
A 39. percben Szabó B. ugratta ki Vitányit, aki jobbról, 16 méterről lőtt is, de Pomozi a helyén volt.
A második játékrészre eggyel nagyobb fokozatba kapcsoltunk, aminek rögtön meglett az eredménye: a 47. percben Pesti szögletét Szalai fejelte középre, ahonnan Szabó B. 11 méterről, kapásból a bal alsóba lőtt. 1-1!
Az 51. percben Szabó B. robogott el a bal oldalon, középre gurított, amit Vitányi egyből kapura tűzött, de a labda elakadt egy védő lábán.
Az 53. percben Kincses fejesét vette át Szabó B. és a kapuba helyezett, viszont a játékvezető szerint támadónk kézzel is hozzáért a játékszerhez, így nem adta meg a találatot.
Alig újabb egy perc elteltével Kincses próbálkozott, de ezt a lövését Pomozi könnyedén felszedte.
Ezután sokáig a mezőnyben gyűrték egymást a felek, egészen a hajráig: a 86. percben Kócsa indult meg, majd 23 méterről, nagy erővel mellé bombázott.
A 89. percben Arena cselezgetett a tizenhatosunkon belül, de közeli lövésébe bele tudtak vetődni védőink.
A 91. percben érkezhetett volna a slusszpoén! Ferkel ismét ragyogó ütemben indította meg Batát, aki átvette a labdát és megpróbált kapura lőni, ám védője szabálytalankodott vele. Hogy az eset a tizenhatoson belül, a vonalon vagy egy kicsivel előtte történt, azt nem lehet pontosan megítélni, de sajnos, mindegy is, mert a játékvezető még a hazaiak legnagyobb meglepetésére sem fújta le az egyértelmű helyzetet, hanem kirúgást ítélt...
Ezt követően véget ért a találkozó, amely összességében igazságosnak mondható, 1-1-es döntetlennel zárult.
Szekszárdi UFC - Dunaharaszti MTK 1-1 (1-0)
Szekszárd, 100 néző, vezette: Horváth P. (Perák A., Havasi-Németh K.)
Szekszárd: Pomozi, Péter A., Béla D., Fekete M., Kiszely (Horog 63.p), Bartha, Ágics, Arena, Gellér, Lékó, Csapó A.
DMTK: Sinkó, Varga D., Szalai, Pesti, Vitányi, Tóth F., Ferkel, Kincses (Gosztonyi 85.p), Kiss D. (Palócz 46.p), Szabó B. (Kócsa 76.p), Bata
Gólszerzők: Arena 9.p ill. Szabó B. 47.p
Sárga lapok: Fekete M. 67.p, Gellér 88.p ill. Vitányi 73.p, Tóth F. 78.p
Ughy Márk vezetőedző: "Az első félidőben csapatunk fáradtnak tűnt. Hogy ez az időjárás vagy az utazás miatt volt, azt nem tudom, de 1-0-s hátrányba kerültünk. A második játékrészt jól kezdtük, sikerült gólt szerezni az elején, megnyerhettük volna a mérkőzést, ám a döntetlen igazságos volt."
Hajrá Haraszti!