Az NB III Dél-Nyugati csoport huszonnegyedik fordulójában a Paks II vendégeként lépett pályára első számú felnőtt csapatunk.
Nem számíthattunk könnyed mérkőzésre Pakson, hiszen ellenfelünknél több NB I-ben is már pályára lépett fiatal játékos mellett, a rutinos Haraszti a kezdőben, míg a hosszú sérüléséből most visszatérő Hahn a kispadon kapott helyet.
Ennek megfelelően a hazaiak léptek fel támadólag. A 6. percben Haraszti tekert középre egy szögletet, amire Májik érkezett és a felsőlécre fejelt, ahonnan a mezőnybe pattant a játékszer.
Válaszképp Vitányi szerzett labdát a félpályánál, lerázta védőjét és Batához passzolt, aki egy átvételt követően, 15 méterről lőtt a kapu mellé.
A 20. percben Gyurkits cselezett befelé balról, majd 20 méterről tüzelt, azonban Gyatyel kiütötte a rövid alsó felé tartó próbálkozást.
A 22. percben Bata tartotta meg erőszakosan a labdát a paksi kapu előterében és Vitányihoz passzolt. Szélsőnktől visszakapta Bata a játékszert, viszont éles szögből leadott lövése az oldalhálóban kötött ki.
A 35. percben Haraszti szögletét Galambos bólintotta fölé.
A 39. percben ismét Haraszti tekert középre egy sarokrúgást, amire Májik robbant be és védhetetlenül fejelt a kapuba. 1-0!
Az 51. percben Palócz élesen belőtt szabadrúgását Szalai fejelte kapura, de az egyik védő a gólvonal elől tisztázni tudott.
Alig telt el újabb egy perc, amikor Pupp a félpályánál megrúgta Vitányit, ezért pedig a játékvezetőtől sárga lapot kapott. Mivel néhány perccel korábban már épp egy Vitányival szembeni szabálytalanságért kapott egy sárgát a paksi játékos, így a spori kiállította és emberelőnybe kerültünk.
Ezután fölényben játszottunk, több veszélyes lehetőséget is kidolgoztunk.
Az 59. percben Vitányi beadására Szabó B. érkezett, de lövése egy blokkról levágódott, ami így lett jó Kincsesnek, ám az ő kísérletébe is belevetődtek a védők. A sarokrúgás után gyors kontrát indított a Paks, aminek végén Galambos közeli lövését Gyatyel védte.
A 69. percben Szmola játszott Szalaihoz, akinek távoli lövését Gyetván hárította.
A 73. percben a csereként beálló Hahn ugorhatott ki ziccerben, de a jól helyezkedő Gyatyel leszedte a támadó lábáról a labdát.
A 76. percben Szmola passzolt Kincseshez, ő pedig balról tört előre és egy cselt követően 20 méterről a rövid felsőt vette célba. A nagy erejű bombát Gyetván csak a felsőlécre tudta tolni, a kipattanóra érkező Szabó B. viszont a levegőben úszva, centikkel a kapu fölé fejelt.
A 80. percben Csizmadia beadása került Szalai elé, azonban lövését Gyetván megfogta.
A 84. percben újra Csizmadia tekert középre, ahol ezúttal Palócz érkezett, de sajnos 5 méterről a kapu fölé tüzelt.
A rengeteg kihagyott helyzet megbosszulta magát és a 88. percben lezárta a meccset a Paks, amikor Hahn indult meg a leshatárról és a kivetődő Gyatyel felett a gólvonal mögé helyezett. 2-0!
A folytatásban újabb gól már nem született, így a Paks II vendégeként 2-0-s vereséget szenvedtünk.
Csapatunk legközelebb vasárnap, 17 órakor a Szekszárd otthonában lép majd pályára.
Paksi FC II - Dunaharaszti MTK 2-0 (1-0)
Paks, 100 néző, vezette: Holczbauer F. (Burján I., Zámbó Cs.)
Paks II: Gyetván, Köllő, Májik (Répási 92.p), Gyurkits, Haraszti (Perczel 75.p), Pupp, Horváth K., Máté (Marosi 92.p), László, Galambos (Hahn 70.p), Ádám
DMTK: Gyatyel, Csizmadia, Szalai, Kanizsai (Gosztonyi 91.p), Tóth F., Vitányi (Varga D. 91.p), Kiss D. (Szmola 62.p), Palócz (Óber 91.p), Kincses, Szabó B., Bata (Tóth Zs. 46.p)
Gólszerzők: Májik 39.p, Hahn 88.p
Sárga lapok: Ádám 50.p, Májik 57.p ill. Tóth F. 44.p, Kanizsai 56.p, Tóth Zs. 82.p
Kiállítva: Pupp 53.p
Ughy Márk vezetőedző: "Az első félidőben ellenfelünk dominált és egy szöglet után megszerezték a vezetést. A második játékrészben emberelőnybe kerültünk, majd ezt követően megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, de sajnos nem sikerült gólt szerezni. Csalódott vagyok, mert a második félidő alapján szerezhettünk volna pontot."
Hajrá Haraszti!