Elvesztettük a Gödöllő elleni bajnoki "döntőt"

A Pest megyei I. osztály utolsó fordulójában a listavezető Gödöllőt látta vendégül első számú felnőtt csapatunk.

Igazi remek futball hangulatban, 1500 néző előtt kezdődött meg a DMTK - Gödöllő bajnoki derbi, aminek tétje már az aranyérem megszerzése volt. A mieink csak győzelem esetén, míg a vendégek már egy döntetlennel is első helyen zárhattak.
Ennek megfelelően mindkét fél taktikusan, kivárásra játszva kezdte meg a találkozót.
A 11. percben Koziorowski kerülhetett volna helyzetbe, azonban Tóth F. becsúszva mentett előle.
Válaszképp Simontól került Vitányihoz a labda, aki jobbról ívelt középre, ám egy védő beleért a beadásba, így az nem lett jó a hosszún érkező Baloghnak.
A 26. percben Vitányi szerzett labdát a jobb szélen, majd kiválóan tekert a tizenhatoson belülre, ahol a berobbanó Novák védhetetlenül fejelt a hálóba. 1-0!
A 38. percben Vitányi előtt adódott helyzet, ám előle mentettek, de a labda így lett jó Kovácsnak, aki 18 méterről a kapu fölé tüzelt.
A 39. percben Tóth-Ilkó gurított a középen kiugró Nagy B. elé, aki egyből lőtt és a furán felpattanó labda Palásthy mellett a hálóban kötött ki. 1-1!
A félidő vége előtt kevéssel, Koziorowski közeli lövését Palásthy védte.
A második játékrész elején is meddő mezőnyfölényben játszottunk, viszont veszélyes lehetőségekig nem jutottunk el, mert a gödöllői védelem remekül zárt. A 48. percben Balogh lövését blokkolták, majd a 66. percben Hamar tekert jócskán a kapu fölé.
Elkeseredetten támadtak a mieink, azonban a vendégek stabilan védekeztek és a folytatásban sem kerültünk nagy helyzetbe. A 91. percben Palásthy végzett el egy szabadrúgást a felezővonalhoz közel és mindenki felment a kapu elé, hátha mégis sikerül megszerezni a győztes találatot. Kapusunk előreívelése pechünkre Barabást találta el, aki a félpályától vezethette a kapura a labdát, majd higgadtan passzolt a visszarohanó Palásthy mellett a gólvonal mögé. 1-2!
A folytatásban gól már nem született és a 2-1-es győzelmével a Gödöllő szerezte meg az aranyérmet és az esélyt arra, hogy osztályozó mérkőzéseken az NB III-ba jutásért játszhassanak. A DMTK játékosai küzdöttek, hajtottak, mindent megtettek a sikerért, ám ezen a találkozón semmi sem sikerült, ezért nem maradt más, mint, hogy gratuláljunk ellenfelünknek és sok sikert kívánjunk nekik az osztályozós párharchoz.
Külön köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattak a mérkőzésre és végig sportszerűen buzdídották a csapatot!
Dunaharaszti MTK - Gödöllői SK 1-2 (1-1)
Dunaharaszti, 1500 néző, vezette: Nagy R. (Márkus P., Szilágyi N., tartalék jv: Takács Á.)
DMTK: Palásthy, Szalai, Kovács-Galavics, Tóth F., Pesti, Kovács B. (Hamar 65.p), Horváth Gy. (Tóth Gy. 50.p), Vitányi (Kozári 93.p), Novák, Balogh B. (Pintér 68.p), Simon (Pataki 82.p)
Gödöllő: Farkas M., Abért B., Hevesi, Abért M., Nagy B., Tóth-Ilkó, Miknyóczki, Reznek (Maródi 93.p), Balogh B. (Mudroch 61.p), Koziorowski (Hámor 77.p), Barabás (Pancsuska 94.p)
Gólszerzők: Novák 26.p ill. Nagy B. 39.p, Barabás 91.p
Sárga lapok: Pesti 29.p, Novák 75.p ill. Hevesi 30.p, Tóth-Ilkó 38.p, Balogh B. 41.p, Reznek 83.p, Barabás 92.p
Gálhidi György vezetőedző: "Rendkívül csalódott vagyok, nagyszerű lett volna szépszámú szurkoló előtt győztesen lejönni a pályáról, sajnos nem sikerült. A mentalitásunkkal nem volt baj, a fiúk hajtottak, igyekeztek, de amiből felkészültünk, elterveztünk és begyakoroltunk, annak nyomait sem fedeztem fel a játékunkban. Kevés volt a jó egyéni teljesítmény, a tét inkább blokkolta, mint feldobta, inspirálta volna pár játékosomat."
Hajrá DMTK!

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...