3-0-ra nyertünk Veresegyházon

A Pest megyei I. osztály tizedik fordulójában Veresegyházon lépett pályára első számú felnőtt csapatunk.

Az első negyedóra tapogatózós játéka után, a 16. percben mi veszélyeztettünk először: Eszlátyi szögletét Ablonczy fejelte fölé. Egy perccel később Simon csúsztatása után ismét Ablonczy próbálkozott fejjel, de ezúttal Hosszú hárított.
A 23. percben aztán megtört a jég. Eszlátyi robogott el a bal szélen, majd középre tekert és az érkező Simon a hálóba lőtt. 0-1!
Nem sokkal később Eszlátyi szabdarúgását hárította Hosszú.
A 34. percben egy gyors akciót vezetett a Veresegyház, aminek végén Cseri lőtt, ám Palásthy remek vetődéssel hárított.
Szünet után tovább növelhettük volna az előnyünket: a 47. percben Ablonczy jól tekert a rövid felső felé egy szabadrúgást, de Hosszú kiütötte a lövést.
Az 51. percben jártunk, amikor Ondrik ütközött Szalaival a mi térfelünkön szabálytalanul, amiért a játékvezető felmutatta neki a második sárga lapját, így emberelőnybe kerültünk.
Az 57. percben Gulyás kiválóan emelt a védők közül kibújó Simon elé, ő pedig 13 méterről, higgadtan helyezett a gólvonal mögé. 0-2!
Hiába a megnyugtató előny, továbbra is a DMTK támadott többet. A 68. percben Simon beadását Tóth Gy. nem sokkal fejelte a kapu mellé.
A 75. percben Eszlátyi tört be a tizenhatoson belülre és nagy erővel az oldalhálóba bombázott.
A 81. percben egy szöglet utáni lepattanót Vitányi lőtt távolról kapura, azonban Hosszú a helyén volt.
A 89. percben egy villámgyors kontrát vezettünk. Pataki futott el a jobb oldalon, majd középre ívelt, ahol a 80 méteres sprintet levágó Vitányi érkezett és védhetetlenül fejelt a kapuba. 0-3!                                        
A folytatásban újabb találat már nem esett, így meggyőző, 3-0-s győzelmet arattunk.
A DMTK legközelebb az október 23-i ünnepnap miatt, ismét vasárnap lép majd pályára. A Cso-Ki csapatát látjuk vendégül, a találkozó kezdési időpontja pedig már 13:30 lesz.
Veresegyház VSK - Dunaharaszti MTK 0-3 (0-1)
Veresegyház, 100 néző, vezette: Kéri I. Z. (Molnár A., Gyikó T.)
Veresegyház: Hosszú, Bőgér (Szép 60.p), Wiedermann (Szunács 78.p), Ondrik, Cseri, Kakuk (Kovács G. 53.p), Csipkés (Gálos 78.p), Ódé, Számpor (Grezner 60.p), Pápai, Szántó
DMTK: Palásthy, Szalai, Kovács-Galavics, Rétsági, Búrány, Tóth F., Gulyás (Kanizsai 72.p), Vitányi, Eszlátyi (Gaal 86.p), Ablonczy (Tóth Gy. 65.p), Simon (Pataki 83.p)
Gólszerzők: Simon 23.p, 57.p, Vitányi 87.p
Sárga lapok: Grezner 85.p ill. Eszlátyi 12.p, Vitányi 89.p
Kiállítva: Ondrik 51.p
Gálhidi György vezetőedző: "Egy szervezett, jó erőkből álló Veresegyházt győztünk le magabiztosan és ezért megdicsértem a fiúkat az öltözőben. Nem vagyok teljesen elégedett, viszont egyre tudatosabban játszunk. Ha nem is nyújtott mindenki maximumot, heten-nyolcan igen, és újra nem kaptunk gólt, aminek külön örülök!"
Szép volt Fiúk! Hajrá DMTK!

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...