2-1-re nyertünk Gödöllőn

A Pest megyei I. osztály huszonnyolcadik fordulójában a Gödöllő otthonában lépett pályára első számú felnőtt csapatunk.

A mérkőzés kezdetére nagy eső esett a pályára, ezért az első tíz percben csak ismerkedtek a csúszós talajjal a felek.
A 16. percben Gulyás M. szöglete tekeredett kapura, amit Farkas M. ütött a mezőnybe.
A 21. percben egy jobb oldali beadás után Koziorowski fejelt kapura, amit Palásthy nagy bravúrral, lábbal még hárított, ám a lecsorgót Nagy B. a hálóba pofozta. 1-0!                                                                                       
A 24. percben Gulyás M. szögletét Tóth F. kevéssel csúsztatta fölé.
A 27. percben Gulyás M. forgolódott a tizenhatoson belül, amikor ellenfele buktatta, a játékvezető pedig jogosan, a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Simon állt és nagy erővel, a bal alsóba helyezett. 1-1!                   
Két perccel később Balázs R. beadását Tóth Gy. fejelte kapura, ám Farkas M. hárított.
A 39. percben Szalai bedobását Tóth F. csúsztatta a hosszún álló Simon elé, aki egyből kapura lőtt, ám próbálkozása célt tévesztett.
A 42. percben egy szögletet követően Gulyás M. adott középre, ahol Tóth Gy. emelkedett a legmagasabbra és a gólvonal mögé bólintott. 1-2!
Fordulás után Gulyás M. egy nagy szóló végén, kevéssel lőtt fölé.
Az 59. percben Tóth Gy. bombája az egyik védőn megpattant, de Farkas M. védeni tudott.
A 61. percben Balogh B. próbálkozását védte Palásthy. Újabb néhány perc elteltével egy nagy erejű lövés szállt el a kapunk felett.
A 68. percben Simon ugratta ki Gulyást, aki egyből középre adott, ám az egyik védőről szögletre pattant a labda.
A 83. percben Simon távolról lőtt fölé, majd Dolhai helyezett a kapunk mellé.
A folytatásban több nagy lehetőség már nem adódott egyik csapat előtt sem, így nagyot küzdve, megérdemelten szerezte meg a DMTK az újabb három bajnoki pontot.
Legközelebb a mieink szombaton lépnek majd pályára, 17 órától a Vecsés ellen, ahol ahhoz, hogy életben tartsuk az aranyéremről szőtt álmainkat, mindenképp nyernünk kell.
Gödöllői SK - Dunaharaszti MTK 1-2 (1-2)
Gödöllő, vezette: Moldván I. (Molnár L., Soós A.)
Gödöllő: Farkas M., Hevesi, Nagy B., Milkó, Koziorowski, Thoma (Mudroch 52.p), Balogh B. (Dolhai 80.p), Richter, Tóth-Ilkó, Gulyás D., Reznek
DMTK: Palásthy, Szalai, Wágner, Rétsági, Vitányi, Tóth F., Gulyás M., Tóth Gy. (Pataki 92.p), Szmola (Búrány 80.p), Balázs R. (Szántó 36.p), Simon
Gólszerzők: Nagy B. 21.p, Simon 27.p (11-esből), Tóth Gy. 42.p
Sárga lapok: Richter 31.p, Hevesi 44.p, Milkó 45.p ill. Tóth F. 44.p, Vitányi 58.p
Schön László vezetőedző: "Nagyon nagy győzelmet arattunk a jól felkészített Gödöllő ellen. A mai siker egy igazi CSAPATMUNKA volt. Gratulálok a srácoknak! Emberfeletti, amit hétről hétre produkálnak. Remélem ez a lendület kitart a hátralévő két mérkőzésre is és akkor sikerülhet elérni az álmainkat, amellyel büszkén képviselhetnénk magunkat, Pest megyeiként az NB III-ban!"
Szép volt Fiúk! Hajrá DMTK!

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...