Egygólos vereség a Csepeltől

A megyei I. osztály folytatására készülő felnőtt csapatunk a Csepel ellen lépett pályára idén először edzőmeccsen.

A találkozón érződött, hogy a mieink a legnagyobb terhelés közepén járnak. Az újonnan érkezőkkel - akikről hamarosan beszámolunk szurkolóinknak - még össze kell szoknia a keret tagjainak.
A 43. percben egy gyors kontra végén Bencze M. góljával a vendégek szereztek vezetést. 0-1!
A második félidőben többször is közel voltunk az egyenlítéshez, azonban sem Balázs R. lövése, sem Tóth F. fejese nem talált utat a hálóba.
Gőzerővel készül tovább a csapat a február 6-i rajtra, mert az edzések mellett szerdán 14 órától az NB III-as Szabadkikötő, majd szombaton 11 órától a BLSZ I-es Budafok II vendégeként lép majd pályára a DMTK.
Dunaharaszti MTK - Csepel FC 0-1 (0-1)
Dunaharaszti, vezette: Németh G. (Fuhrmann P., Kovács L.)
DMTK: Gyatyel (Scheilinger 46.p), Kozári, Wágner, Gulyás, Szalai A. (Pataki 46.p), Búrány (Tóth F. 46.p), Szmola, Kun, Pesti (Vitányi 46.p), Tóth Gy. (Balázs R. 46.p), Simon A. (Rétsági 46.p)
Csepel: Szűcs K., Vörös B., Mészáros L., Bende J., Gauzer L., Mészáros R., Mankó D., Mohácsik G., Ködöböcz A., Bencze M., Torda B., csereként pályára lépett: Berhidai Z., Lencsés A., Takács L., Kiss M., Jeszenkszi R., Vargovics T., Teplán J.
Gólszerző: Bencze M. 43.p
Hajrá DMTK!

 

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...