Bennmaradtunk az NB III-ban

Az NB III Nyugati csoport utolsó fordulójában a bajnok Ajkát látta vendégül első számú felnőtt csapatunk.

Már a találkozó elején érződött, hogy a vendégek komoly győzelmi szándékkal léptek pályára. Az első percben egy veszélyes szabadrúgást követően szállt el mindenki feje felett a labda.
Ezt követően is az Ajka akarata érvényesült, a mieink kontrákra rendezkedtek be. A 26. percben Nagy K. remek ütemben ugratta ki Molnárt, aki a kifutó Gyatyel mellett a hálónkba lőtt. 0-1!
A 36. percben érkezhetett volna a válasz, de Rétsági szabadrúgása fölé szállt.
A 44. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgással Szalánszki tört be a tizenhatoson belülre, majd középre játszott, ahol Nichenko érkezett és estében a gólvonal mögé passzolt. 1-1!      
Egy perccel később már a vezetést is megszerezhette volna a DMTK: egy bal oldali beadást Nichenko fejelt kapura, ami átszállt a kapus felett, azonban az utolsó védő a gólvonalról menteni tudott.
Fordulást követően újra az Ajka került előnybe. Egy a rövid sarokra szálló szabadrúgást Gyatyel ütött ki, ám a lecsorgót Molnár közvetlen közelről nem hibázta el. 1-2!
A 49. percben Szalánszki két cselt követően kevéssel bombázott fölé.
Az utolsó tíz percre teljesen kitámadtak a mieink, hiszen a bennmaradáshoz legalább egy pontra szükségünk volt. A 80. percben Honti lövése fölé szállt.
A 93. percben a kaputól 25 méterre jutottunk szabadrúgáshoz. Gacsal nagyerejű löketét bravúrral tolta fölé Horváth. A szögletet is Gacsal végezte el, amit a hosszú oldalra tekert, a berobbanó Mendebaba pedig előre vetődve, védhetetlenül fejelt a rövid alsóba. 2-2!
A folytatásban másra már nem maradt idő, így a 2-2-es döntetlennel bennmaradt az NB III-ban a DMTK és a tizenegyedik helyen zárta a bajnokságot!
A gárda kitett magáért, ismét ellentmondást nem tűrően küzdötték végig az összecsapást és megérdemelten sikerült elkerülnünk a kiesést.
Szép számú szurkoló buzdította végig csapatunkat, akiknek ezúton is köszönjük, hogy a Dunaharaszti mellett álltak még a legnehezebb időszakban is és ezen a találkozón reméljük, sikerült meghálálnia a keretnek a bizalmukat!
Dunaharaszti MTK - FC Ajka 2-2 (1-1)
Dunaharaszti, 400 néző, vezette: Mencsik L. (Kövér T., Kovács Z.)
DMTK: Gyatyel, Kovács G. (Torkos 73.p), Gacsal, Honti, Márton, Dallos, Bíró, Mendebaba, Rétsági (Vitányi 81.p), Szalánszki (Mészáros 67.p), Nichenko
Ajka: Horváth D., Köles, Pákai, Csaba, Csemer (Keresztes 61.p), Kalász, Kenderes, Csizmadia, Nagy E. (Bonivárt 67.p), Molnár (Major 76.p), Nagy K.
Gólszerzők: Nichenko 44.p, Mendebaba 94.p ill. Molnár 26.p, 48.p
Sárga lapok: Honti 45.p, Gyatyel 48.p, Kovács G. 51.p, Márton 82.p ill. Pákai 34.p
Króner Péter vezetőedző: "Ebben az évben rengeteg pontot vett el tőlünk el a sors, de most kárpótolt bennünket, hiszen a 94. percben Mendebaba Szása fejesével bennmaradtunk. Hozzáteszem, megdolgoztunk ezért az eredményért és megérdemeltük a bennmaradást!"
Szép volt Fiúk! Hajrá DMTK!

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...