Utánpótlás hírek - az elmút hét eredményei

 

2 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség volt utánpótlás csapataink elmúlt heti mérlege.

- Bravúros U12-es pontszerzés az FTC ellen
- Őrzi harmadik helyét az U14
- Kikapott az U13, az U15, az U17 és az U19 is

Felnőtt II:
A Dunaharaszti MTK II hétvégi összecsapása elmaradt, mert a Felsőpakony II nem állt ki a találkozóra.

U19:
Dunaharaszti MTK - Iváncsa KSE 0-3 (0-0)
DMTK: Kammermann, Márton N. (Kanizsai 51.p), Weiszhaupt, Horváth Á. (Knul 55.p), Pongrácz (Horváth T. 72.p), Adorján, Kaltenecker (Madarász 72.p), Juhász D., Quanaj, Gogán, Nagy A.
U19-eseink az öt ponttal mögöttük álló Iváncsát látták vendégül. Az első játékrészben többször is a kapuba találhattunk volna, azonban ezek a lehetőségek kihasználatlanul maradtak. A folytatásban ezt megbosszulták a vendégek, mert három gyors akcióból 3-0-s győzelmet arattak a DMTK ellen.

U17:
Dunaharaszti MTK - Iváncsa KSE 0-3 (0-1)
DMTK: Pántya, Gosztonyi, Kiss B., Lengyel-Széchenyi, Szabó P. (Glázer 63.p), Dezső, Jakab, Verpeléti, Erdei, Simon (Nádas 87.p), Kanizsai
U17-eseink szombaton játszottak az Iváncsával. Már a 14. percben hátrányba kerültünk, és hiába tettünk meg mindent az egyenlítés érdekében, az utolsó passzainkba rendre hiba csúszott. Az utolsó negyedórában teljesen kitámadó csapatunk ellen újabb két gólt lőtt az Iváncsa, kialakítva ezzel a 0-3-as végeredményt.

U15:
REAC SI SE - Dunaharaszti MTK 4-1 (3-0)
Gólszerzőnk: Kincses 51.p
DMTK: Bartha, Berkes, Horváth Zs., Dékány B., Kincses, Gyuris, Marlyin, Sipos, Bődi, Olasz, Csoma-László
U15-öseink a REAC otthonában nem jártak sikerrel. A hazaiak már az első félidőben három gólos előnyre tettek szert, majd a második félidőben is a kapunkba találtak, amelyekre mindössze egyszer, Kincses révén az 51. percben tudtunk válaszolni.

II. Ker. UFC - Dunaharaszti MTK 3-2 (2-1)
Gólszerzőink: Olasz 28.p, Sipos 50.p
DMTK: Juhász J., Berkes, Ungi, Koller B., Dékány B. (Kincses 47.p), Gyuris (Csoma-László 57.p), Marlyin, Sipos, Bődi, Olasz, Dezső
Szerda délután pótolták be U15-öseink a II. Kerület elmaradt meccsüket. Sajnos, szinte végig a hazaiak vezettek, akik három gólt szereztek, mi pedig két alkalommal tudtunk válaszolni, előbb Olasz, majd Sipos révén.

U14:
REAC SI SE - Dunaharaszti MTK 2-3 (1-2)
Gólszerzőink: Zsidai 5.p, 21.p, Fekete 52.p
DMTK: Juhász J., Foór J., Vámos (Horváth H. 74.p), Csörgő, Zsidai (Szilágyi B. 75.p), Fekete, Tóth Zs., Zsigmond, Losonczi, Király, Bednanics
A REAC ellen izgalmas meccset játszottak U14-eseink. Zsidai duplájával korán kétgólos előnybe kerültünk, ám a hazaiak egyenlítettek. Az 52. percben Fekete révén ismét mi kerültünk előnybe, amit egészen a lefújásig meg is tartottunk, így 3-2-re győztünk.

II. Ker. UFC - Dunaharaszti MTK 0-1 (0-0)
Gólszerzőnk: Vámos 80.p
DMTK: Juhász J., Foór J., Vámos, Sutyinszky, Kiss D., Tóth Zs., Zsigmond, Szilágyi B. (Bácsi 28.p), Losonczi, Király, Bednanics
A II. Kerülettel csütörtökön mérte össze erejét U14-es csapatunk. Nagy csata folyt a pályán kevés lehetőséggel és már-már úgy tűnt, döntetlennel zárul a csata, ám a 80. percben Vámos góljával mi győztünk, így továbbra is a harmadik helyen állunk a tabellán.

U13:
Dunaharaszti MTK - Ferencvárosi TC 2-6 (2-4)
Gólszerzőink: Madarász Z. 8.p, Fekete 11.p
DMTK: Apró M., Csörgő, Kozma, Bácsi, Nagy D., Zsidai, Kiss D., Madarász Z., Bednanics, Tóth R., Fekete, csereként pályára lépett: Dudás, Reibl D., Bárány, Gacsal H., Sutyinszky, Várady
U13-asaink szerda délután találkoztak a Ferencvárossal. Ugyan a találkozó elején Madarász Z. és Fekete egy-egy találatával ráijesztettünk az FTC-re, de a folytatásban a vendégek hatszor is a kapunkba találtak, kialakítva a 2-6-os végeredményt.

U12:
Dunaharaszti MTK - Ferencvárosi TC 0-0
DMTK: Hajdu B., Prommer, Bráda, Foór A., Szabó Marcell, Batiz, Deák, Mikó, Reibl B., csereként pályára lépett: Ughy Á., Pete, Seres, Bihari, Szabó Mihály, Földi
A listavezető Ferencvárost látták vendégül U12-eseink is szerda délután. A mieink végig masszívan védekezve, taktikus játékkal, gól nélküli döntetlent játszottak a listavezető FTC-vel.

Hajrá DMTK!

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...