Utánpótlás - hétvégi eredmények

 

Négy győzelem, egy döntetlen és három vereség volt utánpótlás csapataink elmúlt heti mérlege.

- U17-es pontszerzés Balatonfüreden
- Esztergomban is kiütéssel nyert az U14
- Két győzelemmel zárt az U13

U19:
Balatonfüredi FC - Dunaharaszti MTK 5-2 (3-1)
Gólszerzőink: Juhász D. 26.p, Kaltenecker 73.p
DMTK: Kammermann, Márton N., Weiszhaupt, Horváth Á., Pongrácz, Horváth T., Adorján, Kaltenecker, Knul, Juhász D., Feka (Nagy A. 52.p)
U19-es csapatunk a Balatonfüred otthonába látogatott csütörtök délután. A hazaiak remek játékkal rukkoltak elő és ötször is a hálónkba találtak, amire mieink csupán kétszer, Juhász és Kaltenecker révén tudtak válaszolni, így 5-2-re kikaptunk.

U17:
Balatonfüredi FC - Dunaharaszti MTK 2-2 (2-0)
Gólszerzőink: Erdei 47.p, Szalay 49.p
DMTK: Pántya, Kiss B., Apró B., Szabó P. (Trencsányi 83.p), Dezső, Jakab, Szalay, Erdei, Kun, Simon, Kanizsai
U17-eseink ellentétes félidőket játszottak Balatonfüreden, hiszen a hazaiak az első játékrészben két gólos előnyre tettek szert, ám a mieink fordulás után Erdei és Szalay lövésével egyenlítettek és kialakították a 2-2-es végeredményt.

U15:
FC Esztergom - Dunaharaszti MTK 2-1 (2-0)
Gólszerzőnk: Kincses 64.p
DMTK: Bartha, Berkes, Ungi, Horváth Zs., Dékány B. (Kincses 53.p), Gyuris, Sipos, Bődi (Benedek 33.p), Olasz, Csoma-László, Dezső
U15-öseink az Esztergom otthonában léptek pályára legutóbb. Az Esztergom az első félidőben kétszer lőtt a kapunkba, amire a második játékrészben Kincses révén egyszer válaszoltunk, de egyenlítenünk már nem sikerült.

U14:
FC Esztergom - Dunaharaszti MTK 0-11 (0-3)
Gólszerzőink: Zsigmond 13.p, 39.p, 65.p, Kiss D. 15.p, 43.p, 56.p, 66.p, 75.p, 78.p, Madarász Z. 44.p, Vámos 46.p
DMTK: Juhász J., Foór J., Vámos, Bácsi (Szilágyi B. 46.p), Zsigmond, Bednanics (Béla 52.p), Kiss D., Tóth Zs., Losonczi, Király, Madarász Z.
U14-eseink Esztergomban is hengereltek. Kiss D. hat, Zsigmond három valamint Madarász Z. és Vámos egy-egy góljára egyszer sem válaszoltak a hazaiak, így magabiztos, 11-0-s győzelmet arattunk.

U13:
Dunaharaszti MTK - BVSC-Zugló 3-2 (2-1)
Gólszerzőink: Csörgő 6.p, Kiss D. 26.p, Tóth R. 46.p
DMTK: Apró M., Csörgő, Kozma, Bácsi, Nagy D., Zsidai, Kiss D., Madarász Z., Bárány, Bednanics, Tóth R., csereként pályára lépett: Dudás, Bedő, Gacsal, Sutyinszky, Fekete
U13-asaink a BVSC-vel rendkívül izgalmas csatát vívtak, amiből ezúttal mi jöttünk ki győztesen, mivel Csörgő, Kiss D. és Tóth R. egy-egy találatára csupán kétszer feleltek a vendégek, így itthon maradt a három pont.

Dunaharaszti MTK - Dorogi FC 6-0 (4-0)
Gólszerzőink: Kiss D. 1.p, 9.p, 12.p, 49.p, Nagy D. 5.p, Bedő 43.p
DMTK: Apró M., Csörgő, Bácsi, Nagy D., Zsidai, Kiss D., Fekete, Gacsal, Bednanics, Tóth R., csereként pályára lépett: Bedő, Reibl D., Bárány, Sutyinszky
Utolsó idei bajnokiján a Dorog elleni meccsét pótolta be U13-as csapatunk. Kiss D. vezérletével, aki négyszer volt eredményes, valamint Nagy D. és Bedő egy-egy góljával, magabiztos játékkal 6-0-ra nyertünk.

U12:
Dunaharaszti MTK - BVSC-Zugló 2-3 (2-1)
Gólszerzőink: Seres 8.p, Deák 25.p
DMTK: Ughy, Prommer, Pete, Bráda, Seres, Polonkai, Szabó M., Batiz, Deák, csereként pályára lépett: Hajdu B., Bihari, Foór A., Reibl B., Acsai, Földi
U12-eseink a nagyobbakhoz hasonlóan fordulatos meccset játszottak a BVSC-vel, de ezen a találkozón mi maradtunk alul. Ugyan Seres és Deák is betalált a fővárosiak kapujába, azonban erre sajnos, háromszor is válaszolt a BVSC.

Dunaharaszti MTK - Dorogi FC 4-0 (3-0)
Gólszerzőink: Deák 11.p, Lengyel 22.p, Polonkai 28.p, Acsai 41.p
DMTK: Ughy, Bráda, Foór A., Polonkai, Batiz, Szabó M., Acsai, Deák, Földi, csereként pályára lépett: Prommer, Pete, Bihari, Lengyel
Méltóképp búcsúzott U12-es együttesünk az ősztől, mert Polonkai, Lengyel, Acsai és Deák egy-egy góljával 4-0-s győzelmet aratott a Dorog ellen.

Hajrá DMTK!

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...