Döntetlen a Mórahalom ellen

Az NB III Közép-csoport harminckettedik fordulójában a Mórahalmot látta vendégül a DMTK első számú felnőtt csapata.

Jó ütemben kezdett a Dunaharaszti, hiszen már a találkozó elején több lehetőséget kialakítottunk a vendég kapu előtt.

A 7. percben Rétsági beadását Dallos lőtte mellé. 3 perccel később Dallos passzolt Rétságihoz, akinek lövését Halász védte.

A 20. percben Gacsal távoli szabadrúgása szállt a kapu fölé. Néhány perccel később Rétsági ívelt a hosszú kapufa felé távolról, de Halász visszaért és kiütötte a próbálkozást.

A 35. percben Rétsági emelt jobbról Dalloshoz, aki fejjel Mészároshoz továbbított. Támadónk előbb levette a labdát, majd a mélységből érkező Dallos elé játszott, ő pedig 12 méterről a bal sarokba tüzelt. 1-0!

A 41. percben jó szögből jutott szabadrúgáshoz a Mórahalom, ám a kísérlet jócskán a kapunk felett hagyta el a játékteret.

Egy perccel később Benke szerzett erőszakosan labdát az ellenfél térfelén, ám mikor Mészároshoz passzolt volna, akkor az egyik védő lefülelte átadását.

Az 52. percben jelezte a Mórahalom, még nem adta fel a küzdelmet. Egy szabadrúgást követően lőttek a kapunkba, viszont a támadó már lesen állt a passz pillanatában, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt.

Válaszképp Mészáros adott be jobbról, a túloldalon érkező Benke kapáslövését Halász hatalmas bravúrral hárította. A megítélt sarokrúgást Dallos ívelte be, Márton fejese pedig kevéssel kerülte el a kaput.

A 63. percben egy jobb oldali emelésre Crkvenjakov érkezett, ám bólintása célt tévesztett. A 73. percben egy középre szálló labdát Ferenczi fejelt előre, amit Bokányi előbb megszelídített, majd 21 méterről a rövid felsőbe bombázott. 1-1!

A derült égből jött vendég egyenlítés sokkolta a mieinket, a folytatásban már kevés lehetőség adódott előttünk, igaz a Mórahalom sem volt a kapunkra veszélyes.

A 84. percben Rétsági kapta meg a játékvezetőtől második sárga lapját, míg egy perc múlva Zámbó is hasonlóan járt, így a hajrának tíz-tíz emberrel vágtak neki a felek.

A 86. percben Nyéki lőtt kevéssel a kapu mellé, míg a mérkőzés zárásaképp Mészáros távolról tüzelt a léc fölé.

Összességében ezen a mérkőzésen jobban játszottunk, mint ellenfelünk, ám a Mórahalom egy jól eltalált lövéssel pontot tudott szerezni, amivel maga mögött tartotta a mieinket a tabellán.

A bajnokságból már csak két meccs van hátra, amelyeken minél több pontot kellene szereznünk a bennmaradás eléréséhez. Az első lehetőségünk erre, vasárnap 18 órakor a Paks otthonában lesz majd.

Dunaharaszti MTK – Mórahalom VSE 1-1 (1-0)

Dunaharaszti, 200 néző, vezette: Antal P. (Szvetnyik B., Sebestyén L.)

DMTK: Vereckei, Kovács G., Nyéki, Ferenczi, Márton, Farkas P. (Rebecsák 77.p), Gacsal, Benke (Bozsik 75.p), Rétsági, Dallos, Mészáros D.

Mórahalom: Halász, Lászik, Podonyi, Bokányi, Szücs, Busa (Mészáros T. 91.p), Magyar, Pócs, Zsoldos (Zámbó 53.p), Várda (Szalma 60.p), Crkvenjakov

Gólszerzők: Dallos 35.p ill. Bokányi 73.p

Kiállítva: Rétsági 84.p ill. Zámbó 85.p

Króner Péter vezetőedző: „1-0-s állásnál volt lehetőségünk lezárni a meccset, ez azonban nem sikerült, az ellenfél pedig egy jól eltalált lövéssel egyenlített. Három pontot érdemeltünk volna, viszont mennünk kell tovább és a következő meccsen muszáj javítanunk!”

Hajrá DMTK! 

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...